Múltidéző Szolnoki Képeskönyv - Képek a múltból - a jelennek

Kardos Tamás fotóművész év végére ismét előrukkolt egy értékes kiadvánnyal. Előző gyönyörű életműalbuma után, melyben öt kontinens hétköznapjait és ünnepeit mutatta be, a napokban jelent meg a Múltidéző című szolnoki képeskönyv, melyben saját fotói mellett kollégák felvételein, sőt korabeli képeslapokon keresztül mutatkozik be a megyeszékhely.

A 2000-ben megjelent Múltlapozgató című kiadványhoz képest a mostani kiadás még gazdagabb képet ad a letűnt idők Szolnokjáról, hiszen a kiadást megelőzően, a tervezés időszakában számtalan felajánlás érkezett a művészhez, melyben a ma már felbecsülhetetlen korabeli fotókból, képeslapokból olyan gyűjtemény sikeredett, amely segítségével ennek a sajátos „múltösszerakosgató” puzzle-játéknak egyre több részlete kerül a helyére. Köszönet a felajánlásokért, ingyenes közlésekért, amellyel a Szolnokot már több fotóalbummal megajándékozó művész közzé adhatta a minden eddiginél gazdagabb grafika és fényképgyűjteményét.

A múlt mellett természetesen az előző hasonló album kiadása óta eltelt 15 év, azaz a közelmúlt, sőt napjaink is bekerültek a Múltidézőbe. A Tiszavirág híd, a Kossuth tér vagy akár az új vízilabda aréna mind olyan meghatározó elemeivé váltak az elmúlt bő évtizedben a városnak, amelyek mára megkerülhetetlenekké váltak és a művész szerint is jót tettek, szinesítették, gazdagították, „kinyitották” a várost. A közelmúlt és a régmúlt képi feldolgozása, a könyv képi szerkesztése, valamint L. Murányi László szöveges kommentárja olyan izgalmas időutazásra hívja a Szolnokot szerető és jobban érteni kívánó olvasóit, mely jólesően kikapcsol a felszínes információkból, másrészt mai, digitális, vibráló világunkban valódi értékes, hiánypótló tartalmat közöl.

Bemutató (16 oldal) megtekintése: klikk a képre

Megjelenés éve: 2015.   Terjedelem: 248 oldal Ár: 4.500.- Ft

On-line rendelhető:
A kiadvány házhozszállítással megrendelhető az alábbi címen:
www.kottafutar.hu

Kapható:

Bedő Antikvárium
5000 Szolnok, József Attila út 2. - Tel.: 30/ 279-2017 (Bedő Péter) - www.konyveskotta.hu

FOTOGRUPPE KIADÓ Kft.
5000 Szolnok, Mártirok út 6. - Tel.: 20/ 938-7137 (Kardos Tamás)

Tourinform Szolnok Iroda
5000 Szolnok, Hild tér 1. /Agóra/ - Tel.: 56/ 420-704

Életképek

Két fotós jóbarát – egyikük a tavaly 60 éves Kardos Tamás – időről-időre útra kel, hogy bejárja és megfotózza az ország egy-egy szép táját, vidékét, csak úgy, saját kedvtelésükre. Közben persze felelevenítik a közös fiatalkori emlékeiket is. Legutóbb velük tartott – az Alpokaljára – L. Murányi László újságíró. A barangolásból, illetve az esti, borozgatós, az életről, a fotózásról, a családról és barátokról, s természetesen Kardos Tamásról szóló nagy beszélgetésekből egy riportfolyam született. Ez a riportfolyam lett az alapja az Élet-képek címmel megjelent gyönyörű Kardos-albumnak, ami méltó képi összegzése a fotóművész első hatvan évének. A világ öt kontinensének több mint hetven országában – no és a hazában, Magyarországon - készült fotókban gyönyörködve, közelebbről is megismerkedhet az olvasó azok szerzőjével, Kardos Tamás fotóművésszel is.

Bemutató (16 oldal) megtekintése: klikk a képre

Megjelenés éve: 2014.   Terjedelem: 260 oldal Ár: 3.500.- Ft

Kapható:
Bedő Antikvárium
5000 Szolnok, József Attila út 2. - Tel.: 30/ 279-2017 (Bedő Péter) - www.konyveskotta.hu

FOTOGRUPPE KIADÓ Kft.
5000 Szolnok, Mártirok út 6. - Tel.: 20/ 938-7137 (Kardos Tamás)

Tourinform Szolnok Iroda
5000 Szolnok, Hild tér 1. /Agóra/ - Tel.: 56/ 420-704

Múlt, jelen VELEM

L. Murányi László - Kardos Tamás közös kiadványa, Magyarország egyik legszebb vidékén, Vas megye északnyugati részén, a Kőszegi-hegység lábánál található Velem kisközségről. A település az Írottkő Natúrpark része. A környező településekkel: Cákkal, Bozsokkal, Kőszegszerdahellyel és Kőszegdoroszlóval együtt alkotják Kőszeg-hegyalját. A környékén fekvő nagyobb települések: Kőszeg (8 km), Szombathely (20 km), Rohonc/Rechnitz (Ausztria, 10 km). Az Alpokalján található kristálytiszta levegőjű, szubalpin klímájú községünkről csodálatos rálátás nyílik az 582 m magasan fekvő Szent-Vid kápolnára.

Velem három dologról nevezetes igazán ország-világ előtt. Egyfelől arról, hogy a második világháború végnapjaiban heteken át Velemben székelt a Szálasi-kormány; ugyanitt ülésezett a nyilas parlament, és a településen, egy bunkerben őrizték a koronát, a koronaékszerekkel együtt, mielőtt tovább szállították volna azokat nyugat felé. Másfelől a szelídgesztenyéről, és a gesztenyét övező kultuszról, illetve az ehhez kapcsolódó velemi gesztenyefesztiválról. S végül, de nem utolsósorban Törőcsik Mariról, a nemzet színészéről, aki a hetvenes években választotta lakhelyéül a falut, és aki azóta is Velem megbecsült polgára.

Főbb látnivalók:

Alkotóház fafaragó-, kovács-, textil- és fazekas műhelyek, gyermekjátszótér található itt.
Hősök Kapuja a település főutcáján (Rákóczi Ferenc utca), a központban találjuk a falu egyik jelképét, a Hősök kapuját, amely a háborúkban elesetteknek állít emléket.
Írottkő a Kőszegi-hegység és egyben Nyugat-Magyarország legmagasabb pontja (883 m)
Koronaőrzési hely az Alkotóház területén található az a bunker, amelynek környékén a II. világháború végén rövid ideig a magyar királyi koronát őrizték.
Nepomuki Szent János szobra és a vízkerék Közép-Európa legismertebb szentje, a hidak és a gyónási titok vértanúja. A faszobor az Alkotóházban dolgozó fafaragók ajándéka a község számára.
Schulter malom ma is működőképes vízimalom, múzeumként látogatható
Szent Vid kápolna a Szent Vid-hegyen (568 m) található Szent Vid-kápolnát, már a XVII. század végén jelzik a források. Az egykori vár sarokbástyájára építette 1713-ban Hilerian szerzetes a remetelakot és kápolnát. A XVIII. századtól a környékbeliek búcsújáró helye.
Vaskút és Nuschy-sétány a Szerdahelyi-patak felső folyásánál lévő vastartalmú forrás, mellette szökőkút, a patakot kísérő sétaúttal
Velemi kispincék a Pákó-dűlőben található hangulatos pincék és présházak

Bemutató hamarosan
Előkészületben    Várható megjelenés: 2016. tavasz Ár: -